Hegyi nyírfa közelében, a fák között

tőzegláp dalarnában, a Skótok fenyő közös a boreális erdő

Skåne, majd egy keskeny szalag, a nyugati part mentén tartozik a nemoral zóna, ahol a bükk (Fagus sylvatica) a domináns fafajok. Az erdei gyógynövények ebben a zónában általában tavasszal vegetálnak és virágoznak, mivel a Bükk koronája nagyon sűrű, és a levelek megjelenése után kevés fény éri el a talajt. Példák az Anemone spp. és Corydalis spp. Tölgy (Quercus robur és Quercus petraea) erdő fordul elő gyenge talajokon. Az égererdők (Alnus glutinosa), a Kőris (Fraxinus excelsior) és az elm (Ulmus glabra) tápanyagban gazdag, gyakran nedves talajban nőnek, de ezeknek a területeknek a nagy részét már régóta lecsapolták és szántóföldekké alakították át.

Svédország nagy részét a hegyek alatt tűlevelű erdő borítja, amely a circumboreal zóna részét képezi. A Dalälven folyótól délre szétszórt lombhullató fák vannak, mint a tölgy (Quercus robur), és ezt a zónát boreo-nemoralnak nevezik. Dalälventől északra, a megfelelő boreális (taiga) zónában a lombhullató fák ritkábbak, de a nyírfák (Betula pubescens és Betula pendula) és a nyárfa (Populus tremula) bőséges lehet a korai successional szakaszokban, például tűz után vagy a közelmúltban tiszta vágású területeken. Svédországban összesen négy őshonos tűlevelű él, ezek közül csak a norvég lucfenyő (Picea abies) és a skót fenyő (Pinus sylvestris) alkot erdőket tiszta vagy vegyes állványok formájában. A lucfenyő nedvesebb, a fenyő szárazabb, de a mocsarakban gyakran számos törpe fenyő van. Az aljnövényzet a lucfenyő erdőben általában szinte tiszta áfonya (Vaccinium myrtillus). Nedvesebb páfrányfajtákban (pl.: Athyrium filix-femina és Dryopteris spp.) gazdagabb és gazdagabb részein gyógynövények (pl. Párizs quadrifolia, Actaea spicata) és széleslevelű füvek (pl. Milium effusum) találhatók. A fenyőerdőkben a leggyakoribb a vörös áfonya( Vaccinium vitis-idaea), a hanga (Calluna vulgaris) és/vagy a Cladonia zuzmók. A tüzek szabálytalan időközönként fordulnak elő, és általában elpusztítják az összes fenyőt és a legtöbb fenyőt. A tűzifű (Epilobium angustifolium), a málna (Rubus idaeus) és a geranium bohemicum az elsők között csírázik a hamuban.

a hegyekben a tűlevelűeket nyírfa (Betula pubescens ssp. tortuosa), amely a legtöbb területen a fa vonalát képezi. Ezekben az erdőkben az aljnövényzet meglehetősen változó. Nedves és tápanyagban gazdag körülmények között bőséges növényzet alakulhat ki, amely olyan magas gyógynövényekből áll, mint az Aconitum septentrionale, az Angelica archangelica és a Cicerbita alpina. A nyírfa erdő felett, 300-1000 m-től kezdve, szélességtől függően, általában fűzfa bozótok vannak, ezen alpesi rétek vagy rétek felett, az előbbieket az Ericaceae család törpe cserje uralja, az utóbbit sövények, rohanások és különböző gyógynövények, például Saxifraga spp., Dryas octopetala és Draba spp. A Ranunculus glacialis eléri Svédország összes növényének legmagasabb magasságát, gyakran növekszik az egyre zsugorodó gleccserek közelében.

a vizes élőhelyek Svédországban nagy területeket fednek le. Délen az emelt mocsarak gyakori fajták, amelyek közül feltűnő példa a Mosse tárolása. Ezek a mocsarak nagyrészt élő és elhalt Sphagnum spp., szétszórt törpe cserjékkel és sövényekkel, mint például az Eriophorum vaginatum. A nedves délnyugaton a Narthecium ossifragum és az Erica tetralix fordul elő a mocsarakban, míg északon és keleten a törpe nyírfa Betula nana és a Ledum palustre, egy örökzöld cserje gyakori. A gazdag fens, sok sövénnyel és orchideával, meglehetősen ritka, kivéve Gotland és Öland, két nagy mészkő sziget a Balti-tengeren, ahol a Cladium által uralt fens gyakori. Svédország északi részén számos nagy mocsárkomplexum található, mind a fen -, mind a mocsárszerű részekkel. A legnagyobb található Sjaunja, természetvédelmi terület Lappföldön.

Svédország több mint 90000 tavak nagyobb, mint egy hektár. Ezek nagy része vagy tápanyagszegény, tiszta vízzel és kevés növény (pl. Lobelia dortmanna és Isoëtes spp.), mint a Vattern-tó, vagy a kis tavacskák barna vízzel, úszószőnyegekkel körülvéve, mocsári növényzetből (pl. sövények és Menyanthes trifoliata). A tápanyagban gazdag tavak többnyire délen találhatók, és jellemzően sűrű nádasállványokkal, más növényekkel (pl. Iris pseudacorus és Sparganium erectum), szabadon úszó növények, mint például a Hydrocharis morsus-ranae és Stratiotes aloides, valamint a spp. Potamogetonból, Ranunculusból stb. A legismertebb tavak ebben a kategóriában kétségtelenül Tåkern és Hornborgasjön.

Svédország partja hosszú, és a végpontokon egészen más a helyzet. Közel a norvég határ, feltételek tipikus Észak-Atlanti fordult szubarktikus közelében, a finn határ, ahol sótartalom le 0,1-0,2% – ot. Gyakori tengeri faj az endemikus, tussock-formáló fű Deschampsia bottnica, amely túléli a legfeljebb 2 m vastag tengeri jég pusztító erejét. Ezen a területen, a Bothnia-öbölben gyakori víz alatti érnövények többek között a Myriophyllum sibiricum, a Callitriche hermaphroditica és a Stuckenia pectinata. A nyugati parton, ehelyett Zostera kikötőt találhatunk hasonló településeken.