kivonat

narratív vagy leíró jellegű zene; a kifejezést gyakran kiterjesztik minden olyan zenére, amely megpróbálja képviselni az extra zenei fogalmakat anélkül, hogy énekelt szavakat használnának.

a “programzene” kifejezést Liszt vezette be, aki a szimfonikus vers kifejezést is feltalálta annak talán legjellemzőbb példányának leírására. A programot úgy definiálta, mint “előszó egy hangszeres zeneszámhoz, amelynek segítségével a zeneszerző a hallgatót egy rossz költői értelmezés ellen kívánja védeni, és figyelmét az egész vagy annak egy bizonyos részének költői eszméjére irányítja”. Liszt saját szimfonikus költeményei közül nagyon kevés narratív jellegű. Nem tekintette a zenét a tárgyak leírásának közvetlen eszközeként; inkább azt gondolta, hogy a zene ugyanolyan elme keretébe helyezheti a hallgatót, mint maguk a tárgyak. Ily módon, a dolgok érzelmi valóságának sugallásával, a zene közvetetten képviselheti őket. Egy ilyen ötlet – már ismert írásaiban Rousseau – is által kifejezett Beethoven, amikor leírta, hogy a Lelkipásztori Szimfónia, mint ‘mehr Ausdruck der Empfindung als Malerey’ (‘több a kifejezés az érzés, mint a festés’)….