optikai interferométer, olyan faktorok fénysugarainak pontos mérésére szolgáló műszer, mint a hossz, a felületi egyenetlenségek és a fénytörési index. A fénysugarat számos olyan gerendára osztja, amelyek egyenlőtlen utakon haladnak, és amelyek intenzitása újraegyesüléskor összeadódik vagy kivonódik (zavarja egymást). Ez az interferencia a világos és sötét sávok mintájaként jelenik meg, amit interferencia rojtoknak neveznek. A fringe mérésekből származó információkat a hullámhossz pontos meghatározására, a nagyon kis távolságok és vastagságok mérésére, a spektrum vonalak tanulmányozására, valamint az átlátszó anyagok törésmutatóinak meghatározására használják. A csillagászatban interferométereket használnak a csillagok és a csillagok átmérője közötti távolság mérésére.

1881-ben A. A. Michelson amerikai fizikus megépítette a Michelson-Morley kísérletben használt interferométert. A Michelson interferométert és annak módosításait az optikai iparban lencsék és prizmák tesztelésére, a fénytörési index mérésére, valamint a felületek apró részleteinek (mikrotopográfiák) vizsgálatára használják. A műszer egy félig ezüstözött tükörből áll, amely egy fénysugarat két egyenlő részre oszt, amelyek közül az egyiket egy rögzített tükörre továbbítják, a másik pedig egy mozgatható tükörre visszaverődik. A tükör mozgatásával létrehozott rojtok számlálásával a mozgás mennyisége pontosan meghatározható. Michelson kifejlesztette a csillagok interferométerét is, amely képes a csillagok átmérőinek mérésére a szög szempontjából, akár egy ív 0,01″ – ig, amelyet a csillag szélső pontjai a megfigyelési ponton finomítanak.

1896-ban Lord Rayleigh brit fizikus leírta a Rayleigh interferencia refraktométert, amelyet még mindig széles körben használnak a gázok és folyadékok törésmutatóinak meghatározására. Ez egy osztott sugárú eszköz, mint a Michelson interferométer. Az egyik gerenda referenciaként szolgál, míg a másik először az ismert törésmutató anyagán, majd az ismeretlenen keresztül halad át. Az ismeretlen fénytörési indexét az interferencia peremének az ismert anyagtól való elmozdulásával lehet meghatározni.

a Fabry-Pérot interferométert (variable-gap interferometer) Charles Fabry és Alfred Pérot francia fizikusok készítették 1897-ben. Két erősen fényvisszaverő és szigorúan párhuzamos, etalonnak nevezett lemezből áll. Az etalon lemezeinek nagy visszaverődése miatt a fényhullámok egymást követő többszörös visszaverődése nagyon lassan csökken intenzitással, és nagyon keskeny, éles peremeket képez. Ezeket fel lehet használni a hiperfinom struktúrák feltárására a vonalspektrumokban, a keskeny spektrális vonalak szélességének értékelésére, valamint a standard méter hosszának újbóli meghatározására.

a Fizeau-Laurent felületi interferométer (lásd az ábrát) feltárja a csiszolt felületek síktól való eltérését. A rendszert a francia fizikus A.-H.-L. Fizeau írta le 1862-ben, majd 1883-ban adaptálta az optikai iparban ma már széles körben használt műszerekbe. A Fizeau-Laurent rendszerben a monokromatikus fény (egyszínű fény) áthalad egy lyukon, és megvilágít egy referenciasíkot és egy munkadarabot közvetlenül alatta. A fénysugár merőleges a munkadarabra. A munkadarab felülete és a referenciasík felülete közötti enyhe szög fenntartásával az azonos vastagságú peremek a felettük elhelyezett reflektoron keresztül láthatók. A Szegélyek a munkadarab felületének kontúrtérképét alkotják, amely lehetővé teszi egy optikai polírozó számára, hogy láthassa és eltávolítsa a hibákat és eltéréseket a síkságtól.

a Twyman-Green interferométer, a Michelson műszer adaptációja, amelyet Frank Twyman angol villamosmérnök és Arthur Green angol kémikus vezetett be 1916-ban, lencsék és prizmák tesztelésére használják. Egy monokromatikus fény pontforrását használja a minőségi lencse középpontjában. Amikor a fény egy tökéletes prizma felé irányul, pontosan úgy tér vissza a megtekintési ponthoz, mint a forrásból, és egységes megvilágítási mező látható. A prizmaüveg helyi hiányosságai torzítják a hullám elejét. Amikor a fény egy konvex Tükör által támasztott lencse felé irányul, áthalad a lencsén, megüti a tükröt, majd a lencsén keresztül egy megtekintési pontra visszahúzza az útját. A lencse hiányosságai a perem torzulását eredményezik.