mivel ezen a héten 100 évvel ezelőtt Nagy-Britannia belépett az első világháborúba – és jelenleg úgy tűnik, hogy a világ különösen konfliktusokkal küzd–, helyénvaló pillanat arra gondolni, hogy miért tűnik úgy, hogy az emberek nem tudják abbahagyni a háborúkat.

a legtöbb esetben a háborúkat a kormányok kezdeményezik, nem pedig a lakosság. És legtöbbször az erőforrásokkal és a földdel kapcsolatos viták eredménye, vagy a kormány azon vágya, hogy növelje befolyását és hatalmát. Azonban, visszatekintve a hadviselés történetére, a legszembetűnőbb az, hogy a legtöbb ember hajlandó volt harcolni a háborúkban, vagy legalábbis támogatni őket.

amikor Nagy-Britannia csatlakozott az első világháborúhoz, 1914 augusztusában hatalmas tömegek ünnepeltek a Buckingham-palota előtt. Ez az ünnepi hangulat egész Európában elterjedt volt. A német nép háborúra adott válaszának írása, Alan Bullock történész “a nemzeti egység páratlan érzését írta le, amelyet azok, akik ezt tapasztalták, soha nem felejtettek el, a hazafiság magasztos érzését”.

a korai amerikai pszichológus, William James egyszer azt javasolta, hogy a háború annyira elterjedt pozitív pszichológiai hatásai miatt. Az egységérzetet teremt a kollektív fenyegetéssel szemben. Összekapcsolja az embereket – nem csak a csatában részt vevő hadsereget, hanem az egész közösséget. A kohézió érzését kelti, közösségi célokkal, és arra ösztönzi az egyes polgárokat (nem csak a katonákat), hogy tiszteletteljesen és önzetlenül viselkedjenek egy nagyobb jó szolgálatában. Értelmet és célt szolgáltat, túllépve a mindennapi élet monotonitását. A hadviselés lehetővé teszi a magasabb emberi tulajdonságok kifejezését is, amelyek gyakran nyugszanak a hétköznapi életben, mint például a bátorság és az önfeláldozás.

Ez azt sugallja, hogy az emberek harcolnak a háborúkkal, mert élvezzük ezt. Könnyen belátható, hogy James elképzelései hogyan vonatkozhatnak az elmúlt hónapokban Szíriában harcoló fiatal brit férfiak nagy számára. Ezek a fiatal férfiak úgy tekintik magukat, mint egy igazságos ügy elleni küzdelmet muszlim társaikkal, de biztosan azt is keresik, hogy életben maradjanak, amit James ír: a kohézió és a becsület érzése, amelyet – talán romantikusan-éreznek, jobban elérhető a háborúban, mint otthon az Egyesült Királyságban.

James érvelése az, hogy az embereknek olyan tevékenységeket kell találniuk, amelyek ugyanolyan pozitív hatást fejtenek ki a hadviselésre, de amelyek nem járnak ugyanolyan pusztítással, vagy ahogy ő nevezi, “a háború erkölcsi megfelelője”. Más szavakkal, alternatív tevékenységeket kell találnunk ahhoz, hogy az életérzés, az összetartozás és a cél érzetét keltsük.

stabil, békés és gazdaságilag fejlettebb országokban, mint például az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, az élet olyan gazdag és változatos, hogy sokféle módon lehet kielégíteni ezeket az igényeket – a sporton, karrierünkön, szórakoztatásunkon és hobbijainkon keresztül. Azonban a világ más részein, ahol az élet különösen nehéz – amikor az emberek szegénységben élnek és elnyomottak, és ahol kevés remény van a jövőre, például Gázában, Palesztinában és Afrika számos részén–, nehezebb kielégíteni ezeket az impulzusokat.

a hadviselés a legalacsonyabb közös nevezőként szolgálhat a pszichológiai pozitivitás látszatának biztosítására, egy kísérlet arra, hogy egy “magasabb hatalmi síkon” éljen, James szavaival, a kohézió és a cél érzésével. Ha ezek az igények kielégítetlenek, és ha nyilvánvaló ellenség vagy elnyomó irányítja őket, akkor a hadviselés szinte elkerülhetetlen.

Ez nem azt jelenti, hogy egy hadviselő félnek nem lehet igazságos oka, és ez az érv nem tárja fel a háborúban részt vevő egyéb fontos társadalmi és pszichológiai tényezőket, például a társadalmi identitást és az erkölcsi kirekesztést. Ez azonban azt mutatja, hogy minden stabil, tartós béke attól függ, hogy olyan társadalmakat hozunk létre, amelyek gazdag lehetőségekkel és változatossággal képesek kielégíteni az emberi szükségleteket. Az a tény, hogy a világ oly sok társadalma ezt nem teszi meg, a béke jövőbeli kilátásai nagyon sivárnak tűnnek.