versek 1-13

Daniel 9: 1-2. Darius, Akhasuerus fiának, a médek magvának első esztendejében, melyet királylyá tettek a Káldeusok birodalma felett; uralkodásának első évében I. Dániel könyvekben értette meg az évek számát, aholaz Úr szava Jeremiáshoz, a prófétához érkezett, hogy hetven évet fog elérni Jeruzsálem pusztulásában.

és ezért, amikor rájött, hogy a fogság vége közeledett, elhatározta magát, hogy hatalmasan könyörög Istenhez, hogy most szeretetének kezét Jeruzsálem elpusztított és elhagyatott városára fordítja. Figyeljük meg, hogy Daniel emlékezne a pontos időpont, amikor a fogságban volt, hogy vége; ha van egy kifejezés, tedd, hogy minden tárgyalás vagy a büntetés Isten, meg kellene emlékezni, de rekord között a különleges megállapodásokat. Attól tartok, ez nem mindig így van. Nem felejtjük el, amikor egy nagy bánat megelőzött minket; valószínűleg visszaemlékezhetünk arra, amikor valamelyik kedves meghalt; emlékszünk a hét és a hónap azon napjára, amikor ez történt; de vajon ugyanolyan kitartóak vagyunk-e Isten szeretetteljes emlékének? Attól tartok, nem; mégis így kell lennie. Meg kell tudni írni róla, mint határozottan Dániel, amikor azt mondta: “az első évben a Darius fia Ahasuerus, a mag a Medes;” majd beszélve az idő, amikor volt néhány különös választás közösség Istennel, vagy amikor arra késztették, hogy kiáltani több mint általában komoly ima, vagy amikor volt egy kifejezetten kegyes választ a mi Istenünk.

Dániel 9: 3. És arcomat az Úr Istenhez állítottam, hogy imával és könyörgéssel, böjtöléssel, zsákvászonnal és hamuval keressem;

” arcomat az Úr Istenhez állítottam.”Ez a kifejezés tele van jelentéssel. Amikor az emberek határozottan imádságra állítják arcukat, így hajlítva az egész elméjüket, Istent keresve, arcukkal felé, nem színlelve, hanem mély és ünnepélyes komolyságban, akkor az, hogy sikerrel járnak könyörgésükkel. Dániel “imáról és könyörgésről” beszél, amellyel megérthetjük, hogy gyakran imádkozva sokat imádkozott, és ideje egy jelentős részét elkülönítette a Szent gyakorlásra. Nagyon elfoglalt ember volt, mert ő volt az első az elnökök közül a százhúsz fejedelem felett; mégis, mindezek miatt, vagy azért, ideje lenne az Istennel való közösségre; és bölcs volt az ilyen cselekedetben, mert korunk bármely részét, amelyet elloptak az imából, szintén ellopják magunktól. A régi mondás így igaz: “az ima és a provender nem akadályozza senki útját.”

Dániel 9: 4. Imádkoztam az ÚRHOZ, Istenem, a vallomás, s azt mondta, Ó, Uram, a nagy, kegyetlen Isten, hogy a szövetség pedig kegyelmet nekik, hogy szeretem őt, s hogy nekik, hogy tartsa a parancsolatokat;

biztos észrevetted, hogy, az imádságban, a szent emberek a régi volt szokás, hogy változik a neve Isten. Itt találjuk, hogy Dániel “a nagy és szörnyű Istennek” szólítja Őt; de ezt a címet nem véletlenül választották meg, mert a próféta úgy érezte, hogy mivel Jeruzsálem olyan hosszú ideig pusztulás maradt, Isten karakterének szörnyű aspektusa még a gyengédnél is szembetűnőbb volt; mégis összekapcsolta azzal a kegyes igazsággal, ” megtartva a szövetséget és irgalmat azoknak, akik szeretik őt, és azoknak, akik megtartják parancsolatait.”

Daniel 9: 5-6. Vétkeztünk, s elkövetett gonoszság, pedig volna gonoszul, majd fellázadtak, még induló te szabályokat, valamint a te ítéletek: mi Sem hallgattak vala, a te szolgáid, a próféták, amely vala, ezt mondván: a te nevedben, hogy a királyok, az urak pedig a mi atyáink, hogy minden ember a földön.

Daniel bevallja a nemzet bűneit, és nem kíméli a megfelelő jelzőket a leírásukban: “Vétkeztünk, és vétkeztünk, és gonoszságot cselekedtünk, és lázadtunk.”Látta, hogy minden egyes szó, amelyet alkalmazott, legalább egy árnyalata különböző jelentéssel bír. Ezek nem hiábavaló ismétlések; Dániel megsokszorozta a kijelentéseit, mert erős érzéke volt a bűn bűnösségéről és népének bűnösségéről. Figyeld meg azt is, hogyan jegyzi meg bűnük súlyosbodását, amikor megtagadják, hogy meghallgassák azokat az üzeneteket, amelyeket Isten küldött nekik a szolgái által. Ha van valami a világon, ami a bűnt a szokásosnál bűnösebbé teheti, akkor az az, amikor a bűn megmarad Isten nyilvánvaló figyelmeztetései ellenére.

Dániel 9: 7. Ó, Uram, igazság, belongeth tehozzád, de nékünk zavart arcát, amint a nap; a férfiak, a Júda, s hogy a lakosság Jeruzsálem, valamint vala az egész Izráel, hogy közel van, de hogy messze, végig az országok, ahova nincsen néked hajtja őket, mert a birtokháborítás, hogy ők is vétkeztek ellene téged.

ez a vers talán most is ugyanolyan igazán szól, mint Darius első évében, a Mede-ben, mert azt is mondhatjuk: “Ó Uram, az igazság hozzád tartozik”; – sehol máshol nem találjuk; és a vers másik része ugyanolyan igaz, mert nekünk az arcok összetévesztése, mint Dániel napjának embereinek.

Daniel 9: 8-9. Ó, Uram, nékünk az arc zűrzavara, a mi királyaink, a mi fejedelmeink és a mi atyáink, mivelhogy vétkeztünk ellened. Az Úrhoz, a mi Istenünk irgalmas és megbocsátó, bár lázadtunk ellene;

milyen értékes bizonyosság ez! Csak a bűnérzeted arányában értékeled. Ha úgy érzi, hogy zavart arc nem a tiéd, akkor is örül, hogy tudja, hogy irgalmát, s forgivenesses tartozik az Urat, hogy ő arra vár, hogy ad nekik arra, hogy minden, akik keresik az arcát, a büntetés pedig a hit.

Daniel 9: 10-11. Mi sem engedelmeskedtünk az Úrnak, a mi Istenünknek szavának, hogy az ő törvényeiben járjunk, a melyeket az ő szolgái, a próféták elé állított. Igen, az egész Izráel megszegte a te törvényedet, még a távozással is, hogy ne engedelmeskedjenek a te hangodnak; ezért ránk öntött az átok, és az eskü, a mely Mózes, az Isten szolgájának törvényében van megírva, mert vétkeztünk ellene.

a régi szövetség része volt, hogy ha vétkeztek az Úr ellen, szétszóródjanak a föld minden népe között, és szenvedéseik pontosan megegyeznek azzal, amit Isten fenyegetett. Ezt a tényt a próféta bizonyos mértékig vigaszforrásként használja, mert azt állítja, hogy ha Isten igaz a szövetség fekete oldalára, akkor ő is hű lesz a fényes oldalához; és így van, aki hűségesen teljesíti fenyegetéseit, ugyanúgy hűségesen megtartja ígéreteit.

Daniel 9: 12-13. Ő s megerősítette a szavakat, amelyek beszélt ellenünk, szemben a bírák, hogy elítélnek minket, azáltal, hogy ránk egy nagy gonosz: az alatt az egész menny s nem történt meg, ahogyan le is tettek fel Jeruzsálembe. A mint Mózes törvényében meg van írva, mindez a gonoszság reánk jött; de nem imádkoztunk az Úr, a mi Istenünk előtt, hogy elforduljunk a mi gonoszságainktól, és megértsük a te igazságodat.

Ó, szomorú szívkeménység és impenitencia, hogy bár Jeruzsálemet súlyosan megverték, mégis az emberek nem fordultak Istenhez imában!