a Környezeti determinizmus, egy koncepció nyomon tudjuk követni, hogy görög, arab tudósok, nyugszik az ötlet, hogy a környezet formálja az emberi fejlődés különböző területeken, valamint a mérleg kezdve az egyes társadalmakban. Számos felvilágosodás‐kori tudós munkájában is kiemelkedő szerepet játszott, többek között Machiavellire és Montesquieu-re is. A huszadik század elején a környezeti determinizmus központi, ha nem domináns helyzetben volt a földrajzon belül. Bár sok földrajztudós elfogadta központi bérlőit, a koncepció leginkább Friedrich Ratzel német földrajztudóshoz, valamint két amerikaihoz kapcsolódik, akik Ratzel, Ellen Churchill Semple és Ellsworth Huntington alatt tanultak. A környezeti determinizmus központi helyet foglalt el az antropológiai elméletben is, és bár nem olyan erőteljesen, mint a földrajzban és az antropológiában, számos más társadalomtudományi tudományág, és talán ferdén, olyan kiemelkedő történészek munkájában, mint Arnold Toynbee. A legtöbb földrajztudós által régóta elhagyott környezetvédelmi ellenőrzést mint szervezési elvet alkalmazták és népszerűsítették a fejlesztési tanulmányokban, elsősorban a földrajzon kívüli tudósok, egy olyan fejlesztés, amely némi kritikát vonzott.